A szinte megható aprólékossággal megfestett jelenet egy hétköznapi, ház körüli foglalatosság kiragadott pillanatát rögzíti. A szentendrei ház verandáján virágot ültető idős kertész és az elmélázó parasztfiúcska alakját övező időtlen nyugalom és a kompozíció puritán megformáltsága határozottan különbözik a korabeli naturalista zsánerképek sematikus beállításaitól, édes-bús atmoszférájától. Az enteriőr formabontó komponálása, az egyszínű, sima falháttér hangsúlya, valamint a kép jobb sarkába kitolt és félig levágott sarokablak merész megoldása mutatja, hogy Ferenczy már ebben a korai festői periódusában is a maga útját járta, a saját festői gondolkodásmódját követte.