19. Theo van Doesburg: Nyilazó

1919

19. Theo van Doesburg: Nyilazó

1919

A pályáját a XIX. század utolsó éveiben elkezdő festő első művei természetábrázolások voltak. Később egy teozófus barátjának hatására tájképekkel, önarcképekkel kísérletezett, majd üvegablakterveket is készített. A papír felületét a szélektől pontosan kiszámított távolságban tölti ki a nyilazó alakja. A kék és fekete geometrikus formákból felépített emberi test dinamikáját a nyílban végződő bal kar fokozza. A levegőben tartott kéz súlyát szinte alátámasztja a fehér betűket körbefogó kék mező. A lépés dinamikáját a kontraposzt, valamint a lábszárakat alkotó háromszögek és szabálytalan formájú négy- illetve ötszögek adják. A kimért és hűvös munkán egyetlen bensőséges motívum van: a bal felső sarokban a művész ceruzavonalas szignatúrája.

MIZO DOPPIO

MIZO DOPPIO

Azoknak, akiknek egy espresso kevés ahhoz, hogy beinduljon a nap! Egy igazi ébresztő a korán kelőknek, a nehezen ébredőknek és az erős kávét kedvelőknek.

A Mizo Doppio egy igazi napindító. Erejét a 100% arabica kávéból készült dupla adag espresso adja, harmonikus karakterét a laktózmentes Mizo tej teszi teljessé, kellemes, édes ízéről pedig cukor helyett édesítőszerekkel gondoskodtunk.